Perbetéről becsléseink szerint talán ha két tucat képeslap, más néven képes levelezőlap készülhetett...
A módosabb családoknál több időt hagytak a játékra, de a szegényebb családoknál mindig szükség volt a munkáskézre.
Az eladósorban lévő lányok és a házasulandó legények a munkában, templomban, vasárnap délutáni séta közben, mulatságokban és a perbeteiek egyéb közös alkalmaikor találkoztak.
A parasztember egész élete a munka ritmusa alapján folyt.
Mert az ember, ha paraszt, egymagában semmi.
Perbete ugyan távol esett a frontvonalaktól, de a Nagy Háború így is beköltözött minden család otthonába.
A fejezetcímben szereplő az Újszövetség más-más helyén leírt, Jézus szájából elhangzó két jelentős rövidke mondat ráillik a parasztember a könyvben már eddig taglalt emberi kapcsolataira.
A parasztembernek számára ismeretlen, elgondolni sem tudott problémafelvetés volt a szabadidő helyes eltöltése, mivel a szabadidő mai értelemben vett formája gyakorlatilag nem létezett.
A mívesen szép műtermi képek a portréfestészet mellé kínáltak egyre divatosabb és elérhetősége révén tömegessé váló lehetőséget.
Érdekes dolog a fotográfia: olyan pillanatot örökít meg, amely soha többé nem jön el. A fotós az utókornak dolgozik, a zár kattanásának pillanatában máris történelmi tablót gyárt. Így tettek a fényképezés hőskorának fotográfusai, és így tesznek a digitális kor dokumentálói is. Szerencsére így tettek azok is, akik megörökítették azt a sok perbetei arcot és pillanatot, amelyet most Önök elé tárunk.
Egy időutazásra invitáljuk a fotóalbumunk látogatóit, oldalainkat megnyitva abban a régi világban, amelyben sikerült néhány pillanatban, néhány pillanatra megállítani számára az Időt. Így válhattak a legsutább családi vagy egyéb elkattantott képek történelmi dokumentummá, egy sok fiókot megjárt igazolványképek pedig megbecsült portrévá.
A fotó nemcsak emlékezésre, ábrándozásra hív, hanem figyelmesen és körültekintően jegyzetel, dicsér vagy kritikát fogalmaz meg.
„Fényképet gyűjteni annyi, mint világot gyűjteni”
„Fényképezni anynyi, mint részesévé válni valaki (vagy valami) halandóságának, sebezhetőségének, változékonyságának. Minden fénykép - éppen, mert kihasítja és megdermeszti a pillanatot - az idő mindent fölemésztő kérlelhetetlenségéről tanúskodik.”- Susan Sontag amerikai írónő, filozófus, fotós.
Linkek