Az általunk felleltek közt találhatunk kezdetlegeset, egyszerűt, de túlnyomó többségére a jó beállítás, remek szakmai érzék a jellemző, sőt némely esetben szinte művészien megkomponált a képeslap alapjául szolgáló fotográfi a. Pedig voltaképen ,,csak” egy széles körhöz eljutó nagy tömegben előállított postatermékről van szó, amely nem tekinthető se egyedinek, se különösebben értékesnek.
A múló idő azonban, nyilvánvalóan erősen korlátozza mennyiségét, megnövelve ezzel úgy eszmei, mint anyagi értékét. Összevetve más papír alapú régiséggel, megállapítható, hogy a sokszor csak ide-oda rakosgatott, alábecsült képeslap sokszor különlegesebb és informatívabb, mint sok azok közül. Egyrészt azért, mert képes oldala, mely esetünkben fotográfi ák alapján készült, felidézi és megőrzi saját korának képi valóságát, másrészt pedig a rányomtatott szövegből alkotójáról, valamint arról is információt kapunk, hogy mit ábrázol a kép. Ráadásul ez a postai küldemény sok esetben tanúja és közvetítője feladója akkori gondolatainak, élményeinek, érzéseinek, melyek mögött felfedezhetjük magát az embert.
Képeslapok Perbetéről
Iaculis molestie rhoncus. Amet maecenas ut orci id dui. Et dui morbi. Non mauris nullam. Wisi gravida quis quisque mattis dolor. Etiam sociis turpis nesciunt sed lacus sed hendrerit diam.
Purus pede eget neque eget a. Eget mauris justo vehicula et metus nec primis tincidunt. Sollicitudin mattis felis cursus magna mauris mus praesent nisl enim aenean fusce vehicula libero mauris vestibulum dictumst nunc luctus mollis vel. Et con nulla proin blandit.